Magyarország-Németország, felnőtt női válogatottunk első felkészülési mérkőzése

Csütörtöki napon felnőtt női válogatott csapatunk lejátszotta első felkészülési mérkőzését Németország csapata ellen. Kemény ellenféllel mérkőztek meg a lányok és a második harmadtól sikerült felvenniük a a pörgős mérkőzésnek a ritmusát, végül 1-5-ös német győzelemmel zárták a meccset. Huszák Alexandrával készítettünk egy rövid interjút a felkészülésről és a tegnapi mérkőzésről.

Hokiklub Budapest: Milyen volt az eddigi felkészülés a válogatott csapattal?

Huszák Alexandra: Az augusztus mindig az alapozásról, a szezonra való felkészülésről szól. Ugye már július végén elkezdtük a válogatottal a felkészülést, majd mindenki folytatta a klub csapatánál. Mindenki edzőtáborból érkezett, és szombattól megint együtt folytattuk a közös munkát. Rengeteg edzésen túl vagyunk már, kicsit érezhető is a fáradtság, de ez majd kifizetődik szezon közben.

HKB: Hogy érzed a mai mérkőzés hogyan sikerült nektek?

H.A.: Úgy gondolom kicsit megilletődötten kezdtük a mérkőzést, de a második harmadra sikerült belerázódnunk, és egyenrangú ellenfele tudtunk lenni a német válogatottnak. Mindkét csapatnál adottak voltak a helyzetek, pörgős, gyors mérkőzés volt. Mindenki nagyon élvezte, szuper dolog ilyen csapatok ellen játszani, hiszen eddig ez nem adatott meg.

HKB: Mit gondolsz a következő mérkőzésről, amit Svájc ellen fogtok játszani?

H.A.: Svájc is egy kiváló csapat, nem lesz egyszerű dolgunk. Napról napra próbálunk fejlődni, szóval a németek elleni hibákból próbálunk tanulni és javítani ezeken a svájc elleni meccsen. A helyzetkihasználáson mindenképpen javítanunk kell,

HKB: Milyen célokkal vágtok neki a válogatott szezonnak?

H.A.: Női felnőtt válogatott még sosem szerepelt még az A csoportban, így mindenki nagyon izgatottan várja a világbajnokságot. Minden nap azon dolgozunk, hogy jobbak legyünk, és egy kis szerencsével meglepetést tudjunk okozni márciusban.

A következő mérkőzése a lányoknak szombaton lesz az érdi jégcsarnokban, amelyet az alábbi linken tudják a nézők követni:

Hajrá lányok! 

Újabb igazolás a Hokiklub Budapestnél, Kristoffer Pihlqvist bemutatkozása

Ismét újabb játékossal bővült keretünk, folytatjuk a csatáraink bemutatását (http://kmh.sport.hu/szappanos-david-a-hokiklub-budapestnel-folytatja/ ), mai napon Kristoffer Pihlqvist fiatal svéd igazolásunkkal készített interjút olvashatjátok.

Hokiklub Budapest: Mi az eddigi legjobb élményed játékos karriered során?

Kristoffer Pihlqvist: A legjobb emlékem, amikor a HV71 csapatával megnyertük a Svéd Nemzeti Bajnokságot az U20-as korosztályban. A megelőző évben a második helyet szereztük meg, egy igen kemény hosszabbításos mérkőzést követően, így nagyon boldogok voltunk, hogy egy évvel később sikerült elnyernünk a bajnoki címet. Eddig ezt a pillanatot emelném ki, de izgatottan várom a következő szezont, ahol remélhetőleg a Hokiklub Budapest csapatánál is szép emlékekkel bővíthetem majd a sort.

HKB: Mi volt a motivációd, hogy ligát és országot válts és a Hokiklub Budapesthez igazolj?

K.P.: Azt éreztem váltásra van szükségem mind karrier mind az életem szintjén. Egész életemben egy városban éltem, ott ahol születtem, itt lettem játékos és sokáig itt is játszottam, úgy éreztem itt az idő a váltásra, illetve, hogy valami újat kipróbálhassak. Miután Tamással beszéltem, tudtam, hogy ez az, amit én is szeretnék, a klub és a koncepció amit felvázolt teljesen passzolt az elképzeléseimmel. Emellett Budapestről csupa jó dolgot hallottam, szép és izgalmas város, így amikor döntés elé kerültem egyszerű volt meghozni a végső válaszom.

HKB: Izgatott vagy már a költözéssel kapcsolatban?

K.P.: Igen, nagyon! Nagyon sok jót olvastam Budapesttel kapcsolatban és már nagyon várom, hogy megérkezzek. Ezelőtt még nem jártam Budapesten, de több barátom már mesélt róla, és a történetek illetve a képek egyszerűen fantasztikusan néznek ki.

HKB: Tudod már milyen nevezetességeket fogsz meglátogatni?

K.P.: Természetesen! Egyértelműen szeretném meglátogatni a tipikus turisztikai látványosságokat, mint például a Budai vár, Parlament, Hősök tere, de emellett szeretném megismerni a magyar kultúrát, megtapasztalni milyen is itt az élet. Emellet, miután svéd vagyok, mindenképp szeretnék ellátogatni Raoul Wallenberg emlékművéhez.

Nagyon várom már a felkészülést és az Erste liga szezont is, remélhetőleg sikeresek tudunk lenni a pályán és sok emlékkel gazdagodunk az év során! Hajrá Hokiklub Budapest!

Kiss Bence kapusunk Goalipro táborában

Klubunk számára fontos misszió a fiatal játékosokkal való közös munka, és a fejlődésükhöz szükséges háttér biztosítása. Kapusaink Aleksi Jääskeläinen, finn szakemberrel együttműködve egész év során külön edzéseken is részt vesznek, ahol tovább fejleszthetik képességeiket. Kiss Bence Erste Liga kapusunk a 2018/2019-es szezon alatt került csapatunkhoz, a DVTK-val való együttműködésünk során. Bence a 2019/2020-as szezonban már teljes mértékben a Hokiklub Budapest csapatát erősíti, így folytathatják közös munkájukat Ale-val. A közös munka egyik pillérét és alapját a nyári felkészülési időszak előtti Goaliepro finn tábor adja, ahol Bence 2 hetet tölthetett NHL és KHL bajnokságban szereplő játékosok mellett, illetve komoly szakemberek felügyelete alatt. A tábor a finnországi Espoo városában volt, ahova játékosunk 2 hétre be is költözött, ez idő alatt óriási élményekkel és hasznos tudással gazdagodhatott. Erről az élményről kérdeztük Bencét.

Kiss Bence a Goalipro táborban

„Sokszor hallottam már a finn kapus iskolákról amelyekről a világ minden táján elismerően beszélnek, és sokszor játszottam el a gondolattal hogy szívesen kipróbálnám magam egy ilyen táborban. Az idei évben a klubomnak, a Hokiklub Budapest csapatának köszönhetően, eljuthattam a finn Goaliepro kapustáborába. Az itt eltöltött két hét alatt tovább fejleszthettem, csiszolhattam tudásomat.

Olyan kapusokkal együtt tanulhattam, edzhettem, akik nálam jóval nevesebb bajnokságban szerepelnek, mint pl: Emil Larmi akit idén igazolt le a Pittsburgh Penguins, vagy Tomi Karhunen a KHL-es Kunlun Red Star kapusa, háromszoros finn bajnok, hogy csak két nevet említsek.

Goalipro tábor résztvevői

A kéthetes edzőtáborban napi egy jeges és egy száraz edzésen vettünk részt, ahol igyekeztünk tovább fejleszteni mozgáskoordinációnkat, robbanékonyságunkat és korongkövetésünket. Természetesen sokszor gyakoroltunk meccs szituációkat, ahol KHL, Svéd első osztály és Finn első osztályú lövők tesztelték a tudásunkat.

Ez a két hét hatalmas élmény volt számomra, melyen rengeteg tapasztalatot szereztem, amit szeretnék itt is megköszönni a Hokiklub Budapestnek és a kapusedzőmnek Alenak.”

Köszönjük az élménybeszámolót, és sikeres felkészülést kívánunk a továbbiakban! 

Hajrá Hokiklub Budapest

Adam Rossignol a Hokiklub Budapestnél!

Folytatjuk csapatunk játékosainak bemutatását ( http://kmh.sport.hu/michal-satek-hosszabbitott-a-hokiklub-budapestnel/ ). Következő csatárunk az újonnan érkező kanadai Adam Rossignol, akivel készítettünk egy rövid interjút.
 
Hokiklub Budapest: Voltál már valaha Európában, esetleg Magyarországon?
 
Adam Rossignol: Még nem jártam Európában, sőt még soha nem hagytam el Észak Amerikát. Nagyon várom már az utazást, és az új kihívásokat!
 
HKB: Milyen elképzeléseid vannak az úttal kapcsolatban?
 
A.R.: Egy igazi életre szóló élményre számítok, lehetőségem van megélni az álmom és profi jégkorong játékos lehetek egy másik kontinensen, ahova mindig is szerettem volna eljutni. Nagypapám Budapesten született, így van bennem is egy kis magyar vér, szóval izgatott vagyok, hogy képviselhetem a családomat Magyarországon.
 
HKB: Miért döntöttél a Hokiklub Budapest csapata mellett?
 
A.R.: Első osztályú csapat, akik profi stábbal dolgoznak, mindez Budapesten. Mindig is érdekes volt számomra Budapest a családi vonal miatt. Az edzővel való beszélgetést követően egy kiváló helynek tűnik számomra elkezdeni a profi karrieremet.
 
HKB: Milyen célt tűztél ki a szezonra?
 
A.R.: Szeretnék minél többet tanulni, és közben a csapat céljait is elérni. Remélem új játékosként új friss vonalat tudok majd képviselni, amely a csapat előnyére tehet. Szeretnék sokat tanulni az európai hoki stílusról, illetve a kultúráról.
 
Hajrá Hokiklub Budapest!

Michal Satek hosszabbított a Hokiklub Budapestnél!

Hátvédjeink bemutatásán már véget értünk ( http://kmh.sport.hu/levai-lakatos-interju/ ), így fogadjátok szeretettel csatáraink bemutatkozását is! Elsőként Michal Satekkel kezdünk, aki már a tavalyi szezonban is a Hokiklub Budapest csapatát erősítette 19-es mezében.

Hokiklub Budapest: Milyen volt az Erste Ligában játszani?

Michal Satek: Korábban játszottam már, az akkor még MOL Ligában a Csíkszereda csapatával. Ezáltal volt már elképzelésem a ligáról és a csapatokról.

HKBP: Milyen volt a Hokiklub Budapest csapatánál a szezon?

M.S.:Nagy feladat volt ez egy új csapatnak, sok fiatal játékossal, akiknek ez volt az első szezonja a profik között. De úgy érzem sikerült a végére összerázódnunk, és ha nem is a Las Vegas Knights-hoz hasonló sikert értünk el, de nagyon közel kerültünk a rájátszáshoz, ami így következő szezonra nagy célunk lesz!

HKBP: Mit gondolsz mi az erőssége a csapatnak?

M.S.: Igaz a csapatban nagyon sok a fiatal játékos, de ők már megmutatták, hogy nagyon gyorsan tanulnak és sokat fejlődtek ez alatt az egy szezon alatt is. Szerintem ez mindenképpen előnyünkre fog válni a szezon során.

HKBP: Milyen célt tűztetek ki a csapattal a következő szezonra?

M.S.: Egyértelműen a rájátszásba kerülés a célunk, és ezért mindent meg fogunk tenni.

Hajrá Hokiklub Budapest!

Előző cikkeink a témában:

Lévai Máté és Lakatos Levente is hosszabbított a Hokiklub Budapestnél!

Szécsi Patrik továbbra is Erste csapatunkban

Újabb hátvéd igazolás a Hokiklub Budapestnél

Mathew Berry-LaMontagna a Hokiklub Budapestnél

 

 

Hokiklub Budapest-FTC

Újabb hét indító mérkőzést játszunk hazai pályán a Tüskecsarnokban. Hétfőn a ferencvárosi jégkorongcsapatot várjuk, akik a tabellán a 4. pozíciót foglalják, így a fiúkra egy nagyon kemény mérkőzés vár.

Németh Árpi csatárunk szurkolásra buzdít mindenkit, hiszen sokat jelent számukra, hogy meccsről meccsre ilyen sok lelkes Hokiklub Budapest szurkoló látogat ki köztük az utánpótlás csapataink játékosai. Ilyen nehéz meccseken mint a Fradi elleni mérkőzés sokat jelent a játékosoknak, ha hazai pályán lelkes nézőközönség előtt szerepelhetnek.

Várunk mindenkit a mérkőzésre!

Dátum: 2018.09.24. hétfő

Helyszín: Tüskecsarnok

Kezdés: 20:00

Kapunyitás: 19:00

Bérlet ára: 8.000 Ft, amely érvényes az összes hazai ERSTE, EWHL és EWHL Szuperkupa mérkőzésünkre

Jegyár: 500 Ft

Hajrá Hokiklub Budapest!

Hat új fiatal az Erste Liga csapatunknál

A DVTK-val való együttműködésünk keretében öt fiatal játékos fog a 2018-2019-es szezonban az Erste ligás csapatunk színeiben játszani. Hozzánk csatlakozik még új igazolásként Jancsó Dávid, erősítve a csapatunkat.

DVTK közleményében megszólalt Kiss Bence, az új kihívással kapcsolatban:

– Nagyon izgatottan várom az új szezont – osztotta meg Kiss Bence, aki a következő szezont a Hokiklub Budapest kapusaként kezdi. – Úgy gondolom, hogy a következő szezonban egy nagyon elszánt és sikerre éhes csapatunk lesz, amiben mindenki meg akarja mutatni, hogy mire is képes, ha megkapja a megfelelő jégidőt. Stabil pontja akarok lenni a csapatomnak a kapuban, és 100%-osan meghálálni a bizalmat, amit az edzőimtől fogok kapni. Mivel nincs kizárva az Extra Liga és az Erste liga közötti átjátszás, ezért szeretnék bemutatkozni az évben a Szlovák élvonalban is. Ezért mindent meg is fogok tenni, be szeretném bizonyítani, hogy ott is meg tudom állni a helyem!

Szopos Ottó számára nem ismeretlen a budapesti közeg, hiszen a tavalyi szezon jelentős részét a KMH színeiben, kölcsönben játszotta végig.

Hozzájuk csatlakozik még Albert Tibor, Bernáth Milán és Köllő Roland a tavalyi keretből, illetve új igazolásként Jancsó Dávid, aki az előző idényben a  Győri ETO HC U20-as csapatát erősítette.

Köszöntjük az új játékosokat a csapatnál!

Hajrá KMH!

U8 Nemzetközi Torna összefoglaló

Idén is megrendezésre került az U8 Nemzetközi Torna a Tüskesátorban! A legkisebbek is hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a megmérettetésbe!

A tornán 8 csapat vett részt:

  • Detva
  • Nové Zámky
  • UTE
  • Pólus Pingvinek
  • Vasas 2 csapattal
  • KMH 2 csapattal

 

A jó hangulathoz hozzá járult a finom bográcsban főtt ebéd, amit a szabadban fogyasztottak el a csapatok. A kellemes idő jóvoltából a gyerekek a jó levegőn tudtak játszani a meccsek között.

Hosszított mérkőzések voltak, nem a megszokott szuper-minis időbeosztással, ezzel még izgalmasabb és egyben nehezebb is volt a játék! A nap végén minden játékost éremmel, a csapatokat kupával díjaztuk.

 

A tornáról U8-as vezetőedzőnket Vitárius Károlyt kérdeztük:

Jó volt nézni a sok boldog kis gyereket, akik a szünetben kint szaladgáltak, játszottak, a meccseken pedig komoly küzdelmeket mutattak.

Ilyenkor megismerkednek egymással a különböző csapatokban játszók és az edzőknek is van ideje egymással beszélgetni.

Összességében nagyon jó évad zárás volt!

 

Gratulálunk minden résztvevőnek, és köszönjük a nagyszerű hangulatot!

Magabiztos győzelem a szlovákok ellen

Magyarország 8:1-re legyőzte a szlovákok együttesét Franciaországban a tegnapi napon. Klubunk játékosa Horváth Tifani, helyzetjelentést adott az eredményes mérkőzés után:

1. Milyen volt a mérkőzés, mi segített titeket a győzelemhez?

Pörgős mérkőzés volt, jól kezdtünk és tudtuk tartani a sebességünket egészen a harmadik harmad végéig. Fontos volt hogy ne kényelmesedjünk bele a meccsbe és ne legyenek kiállításaink.

2. Mi a program a csütörtöki szabadnapon?

Edzünk és felkirándulunk a hegyre, majd lesz egy kis szabadidőnk, ahol mindenki azt tudja csinálni ami legjobban segíti őt a regenerációban.

3. Mire számítotok a következő mérkőzéseken?

Kemény meccseket fogunk játszani az elkövetkezendő napokban, nem lehet papírforma alapján megjósolni egy mérkőzés végkimenetelét, főleg ezen a világbajnokságon. Minden apró hiba és figyelmetlenség megbosszulja önmagát, úgyhogy nagyon koncentráltnak kell lenni és a maximumot kell hozni, mint mindig.

A lányok következő mérkőzése április 13-án, pénteken lesz a franciák ellen.

További sok sikert kívánunk nekik!!!

Szupermini torna

Vasárnap Szupermini tornát rendeztünk a Tüskesátorban. A legkisebb korosztály sportolói mérték össze tudásukat. A KMH Hurricanes csapatán kívül jelen voltak még a Dunaújvárosi Acélbikák, az ifj. Ocskay Gábor JA, a MAC, a GP Szegedi Vízmű, a Vasas SC, a Pólus Pingvinek, és az UTE. A küzdelem jó hangulatban és izgalmasan telt. A szülők is lelkesen segítettek a nap folyamán. Amit ezúton is szeretnénk megköszönni nekik.

                                                                    

 

Gratulálunk minden csapatnak 🙂

Hajrá KMH! 🙂