Új kapusedzők a KMH-ban!- interjú

A KMH csapata két új kapusedzővel bővült nem is olyan régen. Szerettük volna, ha Ti is megismeritek ezt az oldalukat, így kifaggattuk kicsit Őket ebben a témában. Maros Botondot és Gadácsi Jánost kérdeztük:

  1. Hogyan lettél kapus?

Gadácsi János: Amikor még fiatal játékos voltam, a kapusok sokkal izgalmasabbnak tűntek számomra. Hasonló, de mégis másféle felszerelésük volt, sokszor külön edzettek, nagyon más volt a feladatuk. Motivált, hogy nekem kell a mezőnyjátékosokkal szemben állnom egyedül, és kivédenem az ő lövéseiket.

Nagyon szeretek kapus lenni, hiszen azóta is hasonlóan gondolok erre a posztra: jégen, de külön a többiektől, egy csapatban, de mégis egyedül. Így több figyelem hárul rám.

Maros Botond: Egy ideig nem volt kapus abban a csapatban ahol játszottam, és mivel szimpatikusnak tűnt ez a szerep úgy döntöttem, bevállalom, hogy beálljak a kapuba, utána pedig ott ragadtam. Nagyon motivált, hogy nagyobb rajtam a felelősség.

  1. Mivel másabb egy kapus élete, mint egy mezőnyjátékosé?

M.B.: A kapusok egy csapat a csapaton belül is. Muszáj, hogy ez meglegyen, hiszen azért sokban eltérnek a mezőnyjátékosoktól: külön edzések, más mozgáskultúra. Más mozgás, másféle koncentráció, más céljai vannak egy kapusnak. Ez egy egyéni munka a csapaton belül. Mivel én onnan hátulról jól belátom a pályát és az eseményeket, ezért sokszor nekem kell irányítani a játékot.

G.J.: Utolsó védvonalként mi vagyunk ott a csapatnak. Nagyobb felelősséggel jár az, hogy én vagyok, akit elővesznek egy-egy gólért, nem az adott védőt, vagy csatárt, hogy miért nem játszott olyan jól. De emellett egy jó védésért is nekem jár a dicséret.

  1. Hogy folyik egy kapus edzés?

G.J.: Nagyobb hangsúlyt helyezünk a dinamikára, rotációs és finom motoros képességekre. Egy kapus életében szerintem a mentális felkészülés nagy szerepet játszik, lélektanilag is fel kell őket készíteni, így az edzéseken erre is időt kell fordítani.

M.B.: Lépcsőzetesen építjük fel a terhelésüket, próbálunk egy irányt adni a srácoknak, hogy merre is kellene fejlődni, illetve hogy mindent átvegyünk és fokozatosan fejlesszük a képességeiket.

  1. Nemrég kerültetek a kapusedzői szerepbe a kapus lét után. Hogy látjátok a másik oldalról, eddig hogy tetszik?

G.J.: Nagyon kellemesen csalódtam, leginkább magamban. Nem gondoltam, hogy bármi pedagógiai érzékem is van. De a gyerekkel való munka nagyon motivál és nagyon jó látni rajuk a fejlődést hétről hétre, és hogy tanulni szeretnének tőlünk.

M.B.: Jó érzés átadni az évek óta szerzett tapasztalatot és tudást a kisebbeknek.

  1. Ti is említettétek, hogy milyen nagy teher van egy kapus vállán. Mivel lehet az ilyen fiatalokat motiválni és segíteni mentálisan, hogy ezt bírják?

M.B.: Nem szabad ezt teherként rájuk helyezni. Nem az a lényeg eleinte, hogy ezt a terhet érezzék magukon és teljesítménykényszerük legyen. Az elsődleges cél, hogy élvezzék a játékot és szeresség csinálni. A teljesítmény ráér akkor, ha idősebbek lesznek.

Később engem pedig pont a statisztika motivált, amikor idősebb lettem, hogy minél jobb számaim legyenek. De ez teljesen egyéni, a kapusedzőm szerint ezt pont nem kellett volna néznem, de én nem hallgattam rá.

G.J.: Én is azt gondolom, hogy eleinte csak a játékra kell figyelniük, semmi másra. Későbbiekben viszont azt vettem észre magamon is, meg a srácokon is, hogy idősebb fejjel már pont a teher az ami motivál, hogy megérted mennyi minden múlik rajtad.

  1. Mennyivel másabb a kisebb és nagyobb korosztályokkal együtt dolgozni?

M.B.: A kisebb korosztályoknál az alap mozgások a fontosak, ezeket kell elsődlegesen még megtanítani nekik. Illetve a fiatalabb gyerekhez természetesen több türelem kell. Többször kell nekik mindent megmutatni, több edzésen keresztül ismételni, hogy megragadjon a kis fejükben, amit elmondunk nekik. A nagyobbaknál már elvárható, hogy amit kijavítottunk az előző edzésen, arra emlékezzen a következőn is.

G.J.: Az U8-U10-es korosztályban ég az a fontos, hogy megszerettessük vele a jégkorongot, meg a kapus szerepet. Szerintem itt ez a legfontosabb feladat. Az idősebbeknél már bele lehet menni a technikába részletekbe menően is, amit én személy szerint nagyon élvezek és szeretek csinálni.

  1. Meddig dönthet egy játékos úgy, hogy kapusnak állna? Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie, ha kapus szeretne lenni?

G.J.: Nagyon relatív. Van arra példa, hogy 9-10 évesen kezdi el és felnőttben véd 5-6 év múlva. Szerintem U8 végén kellene ideális esetben felmerülnie benne, hogy kapus szeretne lenni. Nincsen különösebb tulajdonság, ami ideálissá tesz egy kapust, legalábbis ebben a korban ez még nem látszik annyira, így nem is lehet biztosan kiszűrni ezeket a gyerekeket. Így azt gondolom, azokat kell beállítani aki, szeretne kapus lenne. Így lesz motivációja arra, hogy fejlődjön és csinálja.

M.B.: A régebbi tendenciával ellentétben manapság már úgy tartják, hogy a legjobb adottságú gyerekeket kellene a kapuba állítani, mert több irányú és nehezebb mozgást végeznek ezen a poszton. Szerintem egyébként U10, U12 első éve szerintem a legkésőbbi időpont, hogy valaki elkezdjen a kapus poszton játszani.

Gadácsi János

Maros Botond

Legyen Tiéd a szezon fotója!

Az idei évben is meghirdetjük a szezon fotója pályázatot.

Fontos, hogy 2019/2020-as szezonban készült fotóval lehet nevezni. Bármilyen KMH-s rendezésű fotó számít, így bátran küldjétek Nekünk a képeket akár utánpótlás meccsről, edzésről, női vagy ERSTE Ligás mérkőzésen készült eseményekről.

Jelentkezni a következő e-mail címen tudtok: iroda@kmh.sport.hu

Jelentkezési határidő: 2020.06.25. 12:00

A szakértő zsűri kiválasztja majd a legjobb 5 fotót a beküldöttek közül. Ezek kikerülnek majd a Facebook oldalra, ahol pedig a végső győztest a követők fogják megszavazni.

Horváth Dávid, az U16 új vezetőedzője

Horváth Dávid 6 évesen kezdett jégkorongozni Székesfehérváron. Részt vett junior világbajnokságon, utána felnőttként a Mol ligában, több csapatban (FTC, MAC, Dunaújváros, KMH) is megfordult. 2017-ben szerezte meg B szintű edzői licenszét és a Vasas U8 és U10-es csapataival dolgozott. Ezzel párhuzamosan a KMH OB2-es csapatában kezdett jégkorongozni amatőr szinten, akikkel meg is nyerte a bajnokságot. A 2019-2020-as szezonban a KMH U14B csapatunk edzőjeként csatlakozott az egyesülethez. 

Az idei szezontól azonban U16-os csapatunk új vezetőedzője lett, ennek apropóján tettünk fel neki pár kérdést!

  1. Mit szóltál, amikor megkerestek, hogy idén lennél-e az U16-os vezetőedző?

Örültem ennek a megtisztelő feladatnak, hiszen ez már az a korosztály ahol a srácokat majdnem felnőttként lehet kezelni, gondolok itt a jégen történő taktikai elemekre illetve a fizikális terhelésre jégen és szárazon egyaránt.

2. Milyen volt az első pár hét a srácokkal?

Örömteli volt az első pár hét, mindenki örült hogy újra edzhet. A srácokat már ismertem korábbról és ők is egymást hiszen 2 évvel ezelőtt együtt voltak U14-ben. 

3. Hogy ráztad őket vissza az otthoni edzésekből? Mennyire volt nehéz visszatérni?

Első pár nap a ráhangolódással, visszaszokással telt utána belevágtunk a kemény, 8 hetes nyári felkészülésbe. Volt aki keményen edzett otthon is és könnyen visszaszokott, viszont volt olyan is aki nem annyira mozgott, így őket fel kell zárkóztatni.

4. Mik a terveid a következő szezonra? Várható a tavalyihoz hasonló bravúros teljesítmény?

Természetesen a terveim nagyok, de ehhez a srácok is kellenek. A tavalyi eredmény egy bravúr volt, minden elismerésem, de nyilván nem lehet összehasonlítani az ideivel, hiszen cserélődött a fele társaság. A legjobbjainknak idén megpróbálunk minél magasabb szinten is lehetőséget biztosítani, tehát akár U18-ban, így U16-ban nagyon sok játéklehetőséget szeretnénk biztosítani mindenkinek, illetve . 2 éve ez a társaság 12. helyet ért el, a cél ezen javítani. 

Az otthoni edzés hatékonysága és módszerei – Kóger István szakmai vezetőt kérdeztük, mik a tapasztalatok az utánpótlásban

A KMH edzői sem pihenéssel töltötték a kényszerből otthon töltött napokat az elmúlt időszakban. Sokat fáradoztat, és otthoni edzésmódszereket találtak ki a gyerekek számára. Online tartották velük a kapcsolatot, és így is kérték számon a kiadott feladatokat. Ez érvényes volt az összes utánpótlás csapatra, a legkissebbektől a legnagyobbakig.  

Egy hét telt el, mióta visszatértek a gyerekek a jégpályára, így pedig arra voltunk kíváncsiak, mik a tapasztalatok? Mennyire volt hatékony ez az otthoni edzés, mit mutatnak a játékosok az edzésen? Kérdéseinkre Kóger István szakmai vezetőnk válaszolt.

Hogyan oldottátok meg a kapcsolattartást a gyerekekkel? Kaptak-e valamilyen feladatot otthonra, esetleg online edzést tartottatok-e Nekik?

Az edzések befejeztével igyekeztünk online tartani a programot többféle fórumon. U8 és U10-ben nem kimondott edzésprogramot írtunk a gyerekeknek, hanem útbaigazításokkal láttuk el őket, benne olyan feladatokkal, amit otthon is el tudnak végezni. Soksok játékos feladat, és a bottechnika volt a hangsúlyos ezekben a korosztályokban. Bemutató videók is készültek az edzők által. Ami pedig külön öröm, hogy sok gyerek videózott gyakorlás közben és elküldték azokat az edzőknek. Sok játékot, és fejtörő kérdés is kaptak. Az volt a lényeg, hogy érezzék, hogy egy közösségbe tartoznak és több, érdekes mozgásban vegyenek részt. Például a hokit kellett szimulálniuk az otthoni eszközökkel, mint felmosónyél, porszívó cső, amit otthon találtak. Tehát a lényeg a szórakozás volt és az alapvető mozgások gyakorlása.

Felsőbb korosztályokban már az atletikusság is előkerült és fontos volt. Erre irányuló edzésprogramokat adtak ki nekik az edzők. Saját testsúlyos gyakorlatok, aerob edzés, mint futás, kerékpározás. Ezeket akár egy applikáción keresztül is végezhették, hogy az eredményeik ellenőrizhetőek legyenek. Egészen jól működött. Azokban a korosztályokban, amikben még kell stabilizálni az alapokat, ott lőni, illetve bottechnika gyakorlatokat is adtunk.

Most, hogy már minden korosztály visszatért a pályára mit láttok, hatásos volt az otthoni edzés, tényleg edzettek otthon a gyerekek?

Abszolút látszik. A legszívesebben a bottechnika gyakorlatokat végezték, hiszen azt akár egy szobában, kislabdával is el lehet végezni, illetve szórakoztató. Olyan szempontból érezhető, hogy nem volt nagy látszata a kiesésnek. Legalább ugyan az a szint megmaradt vagy jobb is lett a kézügyességük és a bottechnikájuk mint a leállás előtt.

Sokáig fogalmunk sem volt, meddig fog fennálni ez a járványhelyzet, mikor edzhettek újra szemályesen a gyerekekkel, csak azt tudtuk, hogy egyszer biztos lesz következő szezon, amire fel kell készülni. Hogyan lehet a gyerekeket ilyen körlmények között motiválni?

Kétségtelen, hogy ez volt az egyik legfontosabb edzői feladat, a folyamatos kapcsolattartás. Elég jól működött, hiszen nemcsak edzésprogramokat küldtek ki nekik, hanem nagyon sok kvízt töltöttek online, illetve egyéb hokival kapcsolatos dolgokat kaptak online anyagban. Megkértük a gyerekeket, hogy rajzoljanak a hokival vagy a vírussal kapcsolatban. Folyamatos kapcsolattartás volt a cél, hogy érezzék, hogy közösségben vannak és amint lehet visszavárjuk Őket.

Mennyire voltak segítőkészek a szülők, mennyire vonódtak be a közös munkába?

Nagy teher hárult a szülőkre, hiszen az iskoláktól is kaptak elég elfoglaltságot. Sokszor felmerült, hogy még az edzéstartás is az ő nyakukban maradt. Ezért igyekeztünk azzal segíteni mi is őket, hogy egyénileg is elvégezhető feladatokat kaptak a gyerekek. De minden nehézség ellenére a szülők partnerek voltak és a tőlük telhető legjobb módon segítették a munkánkat.

Összességében hogy értékeled az otthoni edzés hatékonyságát, vagy az általatok használt módszereket erre?

Először is nagy öröm és segítség volt, hogy itt az egyesületben a járványhelyzet kezdeti szakaszában még kiscsoportos edzések formájában jégre tudtunk menni. Illet, hogy amint a lehetőségek megnyíltak az elsők között nyitott ki a pálya, és térhettünk vissza a jégre. Lehetőségünk van idén július elejéig eddzeni, így ezt ki is fogjuk használni minden korosztállyal, hogy bepótoljuk az elmúlt időszakot.

Ez a váratlan helyzet sok új dolgot hozott elő, amikből a későbbiekben is sok mindent meg lehet tartani. Hiszen tudjuk, ahhoz, hogy valakiből profi sportoló legyen, az nem elég, hogy csak az edzéseken gyakorojon és tanítsuk, hanem szükség van arra, hogy otthon önmagukat is fejlesszék a gyerekek: mobilizáció, törzserő, erőnlét stb. Azt gondolom ezután is tudják majd használni ezeket a feladatokat, amiket mostanában kiküldtünk nekik. Tehát összességében minden rosszban van valami jó, és mi is sokat tanultunk ebből az időszakból.

Kóger István, a KMH szakmai vezetője

Ilyen volt a 19/20-as EUHL szezon-összefoglaló

Az EUHL csapatunk idén töltötte harmadik szezonját az Európai Egyetemi Hoki Ligában. Azt mindenképpen ki lehet mondani, hogy a csapat idén zárta a legeredményesebben a bajnokságot, hiszen ebben az évben sikerült először a rájátszásba is bekerülni.

A 2019/20-as szezonban az EUHL-es csapatunkban nagyságrendileg fele-fele arányban volt fiatal, eddig csak az utánpótlásban játszó játékosunk, illetve korábbi ERSTE Liga játékosok, akik jelenleg egyetemisták.

A bajnokságban való indulás legfőbb célja az volt, hogy a csapat az EBYSL-nél erősebb nemzetközi bajnokságban fejlődhessenek fiatal játékosaink az idősebb, tapasztaltabb csapattagokkal kiegészítve, tőlük is tanulva.

Bár idén a liga kihívásokkal nézett szembe – több csapat is kénytelen volt visszamondani a szereplést a szezon közben. Ennek ellenére mi eredményesnek mondhatjuk a szereplésünket, hiszen a koncepció sikeres és eredményes volt. A csapat a 4. helyen végzett és bejutott a rájátszásba először a szereplése alatt. Reméljük a következő szezonban is tudjuk itt folytatni!

Jó kis csapat jött össze. Sok különböző helyről jöttünk, korábban nem ismertük egymást, de a szezon végére sikerült összeszoknunk meg összebarátkoznunk. Az öltözőben edzés előtt megbeszéljük, kivel mi történt aznap, emellett a csehországi túra az egy jó kis csapatépítő volt pluszban.

Nagyon sokat fejlődtünk taktikailag illetve csapatszellemiségileg egyaránt a szezon kezdete óta.

Számomra pozitív élményt volt a szezon, bejutni a playoffba pedig különösen. A szezon elején nem gondoltam, hogy sikerülhet és boldog voltam, hogy eddig sikerült eljutni. Összességében tetszett és elégedett vagyok a szezonnal. – Marosi Máté játékos

Újra magyar bajnok a KMH az OB III-ban, gratulálunk! – interjúk

A hétvégén került megrendezésre az OB III-as bajnokság második döntő mérkőzése a Tüskesátorban. A srácok a Szigeti Bikák csapatával játszották a döntőt, ahol a szombati már a második forduló volt. A mérkőzést végül 11:1-re nyerték a srácok, összesítésben pedig 2-0-ra nyerték a döntő mérkőzéseket. Ezzel pedig idén is megvédte bajnoki címét a csapat az OB III-as bajnokságban.

Ennek örömére a vezetőedzőt és két játékost kértünk meg, hogy meséljenek a szezonról, a döntőkről és a csapatról.

A szezon hasonlóan alakult, mint a korábbiak, mi komolyan vettük a bajnokságot, igyekeztünk jól felkészülni. A srácok 80%-ban egy baráti társaság, nem csak egy csapat. Tudnak egymásért küzdeni, játszani. Segítik egymást, jól működik közöttük a kémia.

Minden meccsre úgy megyünk fel, hogy mi vagyunk az esélyesek, máshogy nem lehet hozzáállni. Vannak kisebb-nagyobb hullámvölgyek a játékban, de az alap emberek mindig átsegítik ezeken a csapatot, és onnan tudjuk folytatni tovább.

OBIII-as szinten tényleges Ők a legjobb csapat, szerintem elfogultság nélkül mondhatom. Nagy küzdeni akarásuk van, tudják mit és miét tesznek. Ez a társaság szeret hokizni és együtt lenni és ez segíti előre Őket. – Bóta Gusztáv, vezetőedző

Az első mérkőzésre felkészülten mentünk, fejben odatettük magunkat. Tisztes helytállással találtuk szembe magunkat, ettől egy nagyon jó meccs volt. Jó kapusteljesítmény kellett hozzá, hogy nyerjünk.

A második fordulón sokkal fegyelmezettebbek voltunk. Éreztem már a meccs előtt, hogy meglehet, pörögtek a játékosok, jól ment a  felkészülés. Mi tudtuk uralni a játékot, gyorsan megszereztük a vezetést. Ahogy körbenéztem, a cserepadon is érezni lehetett, hogy meglehet ez a meccs. Az atrocitást megbeszéltük, hogy nem foglalkozunk vele. Ez egy bajnoki döntő és élvezni kell a játékot.

Szerencsés vagyok, hogy őket vezethetem, nincsenek klikkek, teljesen együtt van a csapat, sokat találkozunk a pályán kívül is és jó a hangulat. Ez a jó kémia lendít át minket a mélypontokon. Nem tudok olyan meccset kiemelni, amikor nagyon hullámvölgybe kerültünk volna. Úgy gondolom, hogy mindenkinek példamutató volt a hozzáállása egész szezonban. Koherensek maradtunk és hoztuk amit Guszti bácsi elvárt tőlünk. – Kis Balázs csapatkapitány

Elég félve vágtunk a szezonnak neki, hiszen új kapusa lett a csapatnak, a realitás nem feltétlenül a döntő volt. Az alapszakasz egész jól sikerült, sikerült veretlenül zárnunk. Idén volt a kapuson kívül új érkezőnk is, aki szintén nagyon jól beilleszkedett közénk. A középszakaszban a Jászberénnyel játszottunk, ahol a győzelemért eléggé meg kellett küzdenünk, a szezon  legizgalmasabb mérkőzés volt. 

A döntő meccsek első fordulóját idegenben játszottuk, izgalmas volt az is hiszen a kisebb pálya jobban fekszik a Szigeti Bikáknak. A második meccset pedig fölényesen, egyszerűen nyertük meg. Sajnos kevés meccsünk volt a szezonban, a nagy riválisunkkal idén nem is találkoztunk. Majd jövőre reméljük, hogy ismét megküzdhetünk velük is. – Francsics Bence, játékos

Még egyszer nagy gratuláció a csapatnak, reméljük jövőre ishasonlóan szép eredményekkel zárjátok majd a szezont!

A galériát IDE kattintva nézhetitek meg. A fotókat köszönjük az MJSz-nek!

Szép volt Fiúk! Hajrá KMH!

EUHL csapatunk a play off-ban!

Az EUHL csapatunk a legutóbbi csehországi túrán harcolta ki a Play Off-ba jutást, ami aminek első két mérkőzése a mai és a holnapi napon zajlik majd a Tüskesátorban.

Az UKF Nitra csapata ellen fognak játszani a srácok az elődöntőbe jutásért, két nyert mérkőzésig.

Nagyon szurkolunk a srácoknak. Ez az eddigi legjobb eredménye a csapatnak ebben a ligában, ezért már most nem lehet ok a panaszra. Azonban akár még tovább is lehet menetelni, szurkoljatok Nekik mindkét napon és kövessétek élőben vagy az online stream-eken a meccseket.

2020.03.06. Péntek HKBP-UKF Nitra

Korongbedobás: 17:00

Helyszín: Tüskesátor

Stream

2020.03.07. Szombat HKBP-UKF Nitra

Korongbedobás: 15:10

Helyszín: Tüskesátor

Stream

Hajrá Fiúk! Hajrá Hokiklub Budapest!

KMH-sok az oroszországi bandy vb-n

Épp most zajlik a B csoportos bandy (jéglabda) világbajnokság Irkutskban, Oroszországban, ahol két edzőnk is a magyar csapatot erősíti.

Linus Schellin az U18-as vezetőedzőnk és Horváth Dávid U14-es edzőnk képviselik Magyarország mellett a KMH színeit ezen a világbajnokságon.

De mi is az a bandy, magyar nevén jéglabda? 

Egy csapatjáték, amit egy futballpálya méretű jégpályán játszanak, 10+1-es felállásban, ütőkkel a kezükben labdával. Első ránézésre inkább hasonlít a jégkoronghoz, de a szabályok sokkal közelebb állnak a gyeplabdáéhoz.

Linus Schellint kérdeztük, hogyan kerültek közel a játékhoz, milyen esélyek vannak a világbajnokságon, illetve a mai szlovákok elleni mérkőzésre hogyan számítottak és hogyan sikerült. Annyit elárulhatunk, hogy sikerült legyőzni a szlovák csapatot az elődöntőben, így Magyarország ott van a bandy világbajnokság döntőjében!

Mikor érkeztetek, odakint hogyan készültetek?

A csapat pár nappal korábban a verseny előtt érkezett Oroszországba, hogy gyakoroljon. Az orosz Rekord nevű csapattal tartottak egy edzőmérkőzést, akik talán a világ legjobb női játékosai ebben a sportágban. Bár megnyertük a mérkőzést, nagyon versengő és erős csapatról van szó, ebből is látszik, mennyit jelent az oroszoknak a bandy.

Hogyan, és mikor találkoztál a bandyvel, és miért kezdtél el játszani?

Muzsik Norbert játékvezető kérdezett meg egyszer róla. Vicces volt, hiszen ezt épp egy hokimeccs kellős közepén tette meg. A KMH-val játszottunk a Magyar Kupában, és mielőtt bedobta a korongot a buli előtt rám nézett és megkérdezte, nincs-e kedvem csatlakozni. Mondtam, hogy majd a meccs után megbeszéljük. 🙂 Aztán elmentem egy edzésre és nagyon megtetszett.

Mi a különbség a jégkorong és a bandy között? Milyen más képességekre van szükség a két játékhoz?

A bandyt egy futball pálya méretű jégfelületen játsszák, és a szabályai nagyban hasonlítanak a fociéhoz. Rövidebb ütőkkel és kislabdával játsszák. Nagyon gyors játék, hiszen nagy területed van és a korcsolyáknak hosszú pengéje és sokkal kevesebb a testkontakt a hokihoz képest. A stratégia természetesen teljesen máshogy épül fel, hiszen 11 játékosból áll a csapat, és nem tudsz csak úgy cserélni, ki kell használnod az egész területet és a labdát a csapatnál tartani.Számomra a legnehezebb, hogy nagyon pontosan kell és jól kell tudni lőni. Magyarországon a Városligeti Műjégpályán szoktunk edzeni.

What are you waiting from the semi final, how do you prepare for it and to the final if you can get in? Mit vártok az elődöntőtől, hogyan készültök erre, illetve a döntőbe, hogyha bekerültök.

Azt gondoljuk le tudjuk győzni Szlovákiát. Nagyon sokat beszélgettünk a taktikáról és tegnap sokat gyakoroltunk. De alapvetően sokat pihenünk, hiszen minden napra jut egy mérkőzés. Nagyon örülök, hogy a KMH edzőjeként edzhetek, hiszen így formában tudok maradni. És úgy látsszuk ez kifizetődő, hiszen tudtam már 7 gólt lőni, de természetesen ez az egész csapat érdeme!


Van rá esély, hogy bekerüljünk a döntőbe, azután pedig akár megnyertétek a Világbajnokságot?

Az aranyért jöttünk egyértelműen. Sok jó játékosunk van, akik leginkább hokiznak, vagy bíráskodnak mellette. Emellett sok olyan top játékosunk van, akik Skandináviában játszanak.

Közben pedig amíg mi még békésen aludtunk, vagy a reggeli kávénkat szürcsöltük lezajlott az elődöntő, ahol a srácok legyőzték a szlovák válogatottat 5-0-ra, ezzel pedig bekerültek a holnapi döntőbe. Ott van azukrán vagy a mongol csapat lesz az ellenfelük.

Sok sikert kívánunk és reméljük elhozzátok az aranyat! Illetve köszünjük, hogy ilyen siker miatt ismerhettük meg ezt a játékot!

Hajrá KMH! Hajrá Magyarország!

Holnap kezdődik a világbajnoki felkészülés – Mika Väärälä edzőt kérdeztük

A felkészülés utolsó szakasza kezdődik meg a női felnőtt válogatottnál. Ezzel kapcsolatban kérdeztük a válogatott egyik edzőjét, Mika Väärälä-t.

Hány csapat játékosából állt össze az idei keret?
A csapatunk rendkívül sokszínű, hiszen összesen 7 klubcsapat játékosai álltak össze a közös cél érdekében. Hazai csapatok terén a KMH Budapest, MAC Budapest, Vasas SC, külföldieket tekintve vannak svéd, kanadai és amerikai klubbokból is játékosaink.

Milyen reményekkel léptek a világbajnokságba?
Rendkívül pozitívak vagyunk és elszántak. Nagyon jó jel, hogy a szezonban, illetve az EWHL-ben is domináltak a budapesti csapatok, valamint az is, hogy sikerült a EWHL döntőbe két magyar csapatnak is bekerülnie. Nem szeretnénk elbízni magunkat, minden mérkőzésen próbáljuk majd a legtöbbet kihozni magunkból.

Mit gondolsz, miben változott meg a játék az előző évekhez képest?
A játék egyértelműen pörgősebb, gyorsabb lett, emellett sokkal terhelőbb fizikailag is. Rendkívül sokat fejlődött az utóbbi időben a női hoki, főleg technikai és taktikai szempontokat figyelembe véve.

Mi lesz a következő pár nap programja?
A felkészülést holnap kezdjük egy száraz, illetve egy jeges edzéssel. A szezon vége miatt az első edzések inkább rávezető jellegűek lesznek, majd utána áttérünk a napi két jeges edzésre, ahol már nagyobb terhelést kapnak a lányok.

Mikor repültök?
Először csak Liverpoolig utazunk, ahol eltöltünk pár napot. Ezt kihasználva a helyi egyetemi csapattal fogunk felkészülési mérkőzést játszani. Innen fogunk továbbutazni Kanadába.

Van-e még a lányokban elég erő a világbajnokságra ilyen hosszú szezon után?
Persze. Természetesen kissé elfáradtak, ezért kaptak pár nap pihenőt. Alapvetően az egész évben nagy hangsúlyt fektettünk a fizikális felkészülésre, a világbajnokságba kerülés pedig kellő motivációt ad a számunkra.

Terveztek-e valamilyen csapatépítő programot a lányoknak?
Igen, hiszen rendkívül fontos a csapatkohézió. De azt, hogy pontosan mivel készülünk a számukra még nem szeretném elárulni.

A női válogatott első mérkőzését Csehország ellen játssza március 31.-én.

A női válogatott mérkőzései (magyar idő szerint):
2020. március 31., kedd, 13:00 (18:00): Magyarország–Csehország
2020. április 1., szerda, 17:00 (22:00): Magyarország–Dánia
2020. április 3., péntek, 17:00 (22:00): Magyarország–Japán
2020. április 4., szombat, 13:00 (18:00): Magyarország–Németország

Sok sikert kívánunk a lányoknak! Hajrá KMH! Hajrá magyarok!

 

Történelmi siker a Hokiklub Budapest női csapatánál

Február utolsó hétvégéjén került megrendezésre Ausztriában a női EWHL jégkorong bajnokság Final Four Tournamentje Spittal an der Drau városában. A Hokiklub Budapest női felnőtt csapata mellett az Aisulu Almaty, a MAC Budapest illetve az EV Bozen Eagles csapata is bekerült a négy legjobba. A magyar csapatnak tavaly sikerült az első helyet bezsebelni és az idén is hasonló céllal érkeztek. A lányok a kemény munkának és folyamatos felkészülésnek köszönhetően győztesként kerekedtek felül a döntőben, a MAC csapata ellen.

A döntő rendkívül izgalmasnak bizonyult, mindkét fél bátran támadott, játszotta taktikáját. Az első harmad végén meg is született az első Hokiklub Budapest találat Szamosfalvi Petrának köszönhetően. Az ellenfél azonban nem sokáig engedte az előnyt, a második játékrészben Rónai góljával egyenlítettek. A 36. percben Huszák Alexandra góljával ismét átvette a Hokiklub Budapest csapata a vezetést, amelyet a harmadik harmad végéig meg is tartott a csapat.

Végeredmény: MAC – KMH: 1:2

Góllövők:

Szamosfalvi Petra (assziszt: Nooren A., Lowy K.)

Huszák Alexandra

A KMH női csapata így megvédte bajnoki címét az EWHL-ben és a magyar bajnokságban, illetve aranyérmet szerzett az EWHL Supercup-ban is.

Ezekkel az eredményekkel sikerült a lányoknak történelmet írniuk, hiszen eddig csak a bécsi EHV Sabres Vienna-nak sikerült „mesterhármast” elérniük.