Lévai Máté és Lakatos Levente is hosszabbított a Hokiklub Budapestnél!

A hátvédjeink bemutatásának (http://kmh.sport.hu/legfiatalabb-jatekosunk-szecsi-patrik/) befejező cikkéhez érkeztünk! A közönség számára már ismerős játékosokat hoztunk a mai napra. A 2018-2019-es szezon során már a Hokiklub Budapest csapatát erősítette Lévai Máté és Lakatos Levente is, akik a következő szezonban is maradnak klubunknál.

HKBP: Milyen volt az első szezon az újonc Hokiklub Budapest csapatánál?

Lévai: Az első szezon elég nehezen indult a csapatnak, de úgy érzem ez nem meglepő, hiszen egy teljesen új csapat voltunk és az alapoktól építkeztünk. Mindettől független a szezon végére egy igen versenyképes csapatot sikerült összehoznunk, akik mindenkivel képesek voltak felvenni a versenyt!

Lakatos: Én is egyetértek Mátéval, kicsit döcögősen indult a szezonunk, viszont a végére óriási fejlődésen mentünk keresztül és pozitív szájízzel fejezhettük be a csapat első szezonját.

HKBP: Milyen elvárásokkal indultok neki a következő évnek?

Lakatos: Mindenképp jobb helyezés a cél, és szeretnénk a legjobb 8-ba bekerülni. Nem szeretnék nagy elvárásokat tenni a csapatra, de úgy érzem, ha folytatjuk az elkezdett munkát Tamással, akkor reális cél lehet a rájátszás.

Lévai: Szeretnénk minél többet kihozni a csapatból és a lehető legjobb helyezést elérni.

HKBP: Mi volt a legemlékezetesebb pillanat a szezon során?

Lakatos: Számomra a szezon legjobb pillanata a Debrecen elleni idegenbeli győzelmünk volt, az első olyan nyertes meccsünk, amelyet egy élcsapat ellen tudtunk megnyerni. Mindenki számára egy pozitív élmény volt, összerázta a csapatot és az edzéseken is jobb hangulat volt.

Lévai: A legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor az erdélyi túránkat a döntős Csíkszereda hosszabbításra kényszerítésével és a hasonlóan erős Brassó legyőzésével sikerült zárnunk. Itt igazán látszott, hogy mekkora munka áll mögöttünk és, hogy egy csapat lett belőlünk.

Hajrá Hokiklub Budapest!

Előző cikkeink a témában:

Szécsi Patrik továbbra is Erste csapatunkban

Újabb hátvéd igazolás a Hokiklub Budapestnél

Mathew Berry-LaMontagna a Hokiklub Budapestnél

 

Szécsi Patrik továbbra is Erste csapatunkban

Folytatjuk hátvédeink bemutatását ( http://kmh.sport.hu/ujabb-hatved-igazolas-a-hokiklub-budapestnel/ ), a legifjabb igazolásunkkal. Szécsi Patrik már három éve a KMH utánpótlás játékosa, a 2018-2019-es szezonban lehetőséget kapott az Erste Ligában való szerepléshez, mint a csapat legfiatalabb játékosa. A következő 2019-2020-as szezonban is folytatjuk az együttműködést az ifjú, 19 éves tehetséggel.

HKBP: Pár szót mondanál milyen volt ilyen fiatalon már az Erste Ligában szerepelni.

Szécsi Patrik: Természetesen óriási lehetőség volt számomra, amivel mindenképp szerettem volna élni. Kiváló fejlődési lehetőség ez számomra, ahol a felnőtt, rutinosabb játékosoktól leshetek el minél több dolgot száraz edzéseken és jegesen egyaránt.

HKBP: Milyen volt az első szezon a csapattal?

Sz. P.: Első szezonhoz képest szerintem jól sikerült, a végén majdnem sikerült bejutnunk a rájátszásba. Emiatt lehet, hogy egy kis hiányérzet maradt bennem, de bizakodó vagyok ezzel kapcsolatban, és a következő szezonban mindenképp a továbbjutás a cél.

HKBP: Hogyan készülsz fel a következő szezonra?

Sz. P.: Már most elkezdtem a felkészülést, szeretném a lehető legtöbb időt rászánni, hogy a nyár folyamán is fejlődni tudjak, és a következő szezonban még jobban teljesíthessek.

HKBP: Még egy év van hátra a gimnáziumból, hogyan tudod összeegyeztetni a jégkorongot és a tanulást?

Sz. P.: A hétköznapok igen sűrűek, be van osztva nagyjából minden percem, mivel nem vagyok magántanuló, így minden nap bejárok az iskolába. Délelőtt az Erste csapattal edzek jégen délutánonként pedig az U20-as csapattal. Száraz edzés terén kaptam egy kis segítséget a klub részéről, az edzővel előre egyeztetett feladatokat délután végezhetem el, így több időm jutott délelőtt az órákon részt venni. 2019/2020-as szezon egy picit nehezebb időszaknak ígérkezik, mivel érettségizni fogok, de biztos vagyok benne, hogy az eddigi rendszer működni tud majd a következő szezon során is.

HKBP: Kit volt a legnehezebb ellenfeletek idén?

Sz. P.: Több csapattal is igen szoros mérkőzést játszottunk így nem emelném ki egyik csapatot sem. Többször játszottunk ki-ki meccseket, és sikerült meglepetést okoznunk élcsapatok ellen is. Már várom a következő szezon mit hoz számunkra, de a célok tiszták és ezért meg is fogunk tenni mindent.

Köszönjük az interjút, és sok sikert kívánunk a szezonhoz!

Előző cikkeink a témában: 

Mathew Berry-LaMontagna a Hokiklub Budapestnél

Újabb hátvéd igazolás a Hokiklub Budapestnél

Hajrá Hokiklub Budapest!

Újabb hátvéd igazolás a Hokiklub Budapestnél

Folytatjuk csapatunk hátvédjeinek bemutatását, a múlt héten igazolt Mathew LaMontagna-t követően, szintén újdonsült igazolásunkkal, Reiter Attilával. Ati sok év után hagyja nevelő egyesületét, és váltja a Fehérvári Titánok kék mezét, a Hokiklub Budapest piros mezére. Fehérváron a megtisztelő csapatkapitányi pozíciót is betöltötte a 2018/2019-es Erste Liga szezonban, vele készült interjúnkban kérdeztük a váltásról, és a HKB-vel való együttműködésről.

HKB: Sok év után hagyod el Székesfehérvárat, elmondanád nekünk pár szóban a váltás okát

Reiter Attila: Székesfehérváron nevelkedtem, az U20-as korosztályt követően kerültem be a felnőtt Titánok csapatába, még soha nem játszottam máshol, és úgy éreztem most itt az ideje a váltásnak. Szeretném magamat kipróbálni máshol is, és új kihívások elé állítani magamat, és úgy gondoltam a Hokiklub Budapest kiváló választás lesz a további fejlődésem szempontjából.

HKB: Mi volt ami miatt a Hokiklub Budapest csapata mellett döntöttél

R.A.: Sokat gondolkoztam rajta, de végül Gröschl Tamással leültünk beszélgetni, ő felvázolta számomra a koncepciót, a jövőképet, amellyel teljesen azonosulni tudok, így végül magabiztosan tudtam dönteni a váltás mellett.

HKB: Milyen elvárásokkal indulsz neki a következő szezonnak?

R.A.: Szerintem látványos lesz a fejlődés, egyértelműen jobb eredményeket várhatunk, mint a csapat első szezonjában. A légiósokkal kiegészülve úgy gondolom, egy igen ütőképes csapattal kezdhetjük az évet, és magam részéről a rájátszás egyértelműen a cél. Onnantól kezdve pedig meglátjuk, a szezon végén már apró dolgokon múlik egy-egy győzelem és szerintem, ha a csapat odateszi magát, akár meglepetéssel is szolgálhatunk.

HKB: Mit gondolsz arról, hogy a csapat a fiatal játékosokra épít, ?

R.A.: Mindenképpen jó ötletnek tartom, hiszen bennük-bennünk van a jövő, és mivel a Titánoknál is fiatal brigáddal dolgoztunk együtt, így biztos vagyok benne, hogy jól fog működni a csapat. Úgy érzem nem lesz gond a csapategység kialakításával, és remélem én is hozzá tudom tenni a magamét a Hokiklub Budapesthez.

Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a 2019/2020-as szezonra!

Hajrá Hokiklub Budapest!

Ütős nap a KMH-nál

Bár a szezonnak már vége, és a jeges edzések is a héten véget érnek, de női szakágunkat már készítjük a következő szezonra. Kedden női játékosainknak szerveztünk egy közös év végi ütőpróbát, ahol mindenki kipróbálhatta a különböző ütő típusokat a Marczi Skate szakembereinek segítségével.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Szilágyi Levente DEBL csapatunk vezetőedzője és EWHL csapatunk segédedzője mesélt pár szóban az eseményről. „Nagyon örültünk a lehetőségnek, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki részt vett. A lányok képzett szakemberek segítségével próbálhatták ki az ütőket, a Marczi Skate munkatársai segítőkészen megmutatták a lányoknak a különböző típusok jellemzőit, melyik ütő hol hajlik, kinek melyik felelhet meg. Úgy gondolom ez egy kiváló esemény volt arra, hogy a legnagyobbak is segíthessenek a fiatal játékosainkat, illetve, hogy mindenki szakszerű segítséget kaphasson a felszerelésekkel kapcsolatos felmerülő kérdéseikre.”

Az esemény keretein belül lehetőség nyílt arra, hogy a nagyobbak által már nem használt felszereléseket cserélgessék, és a kisebbek számára átadhassák azokat. Felnőtt játékosaink felajánlották felszereléseiket, amelyek biztosan jó helyre kerültek utánpótlás játékosainknál.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Nagyszerű volt látni ennyi női játékost egy helyen, és hogy egy órán keresztül próbálhatták a következő szezon felszereléseit. Persze a komoly munka mellett egy kis játékra is jutott idő, a beszámolók alapján a hangulat nagyon jó volt, mindenki jól érezte magát a KMH ütős napján.

Hajrá KMH!

Új szezon új tervek! Interjú Kóger Istvánnal a KMH utánpótlás szakmai igazgatójával

Kóger István a 2018-19-es szezonban csatlakozott a KMH egyesületéhez, mint utánpótlás szakmai igazgatói. Az alábbiakban a vele készített interjút olvashatjátok, amelyben kifejti jövőképpel kapcsolatos elképzeléseit és az új irányvonalat, amelyet az egyesülettel kíván követni.

Elmondanád az EUHL csapatunkkal kapcsolatos új koncepciót?

Persze, hiszen az egyesülettel most egy igazán izgalmas koncepció kialakításán dolgozunk. A tavasz folyamán kiderült, hogy a magyar U20-as utánpótlás csapatok nem fognak részt venni az EBEL utánpótlás bajnokságában az EBYSL-ben – ahol a KMH már második szezonját tölthette-. Az elképzelésünk egy kiterjesztetteb Magyar Bajnokság lenne, ahol a csapatunkkal szeretnénk minél jobb szakmai eredményt elérni.

Itt kapcsolódik össze a két csapat élete, a következő szezontól szeretnénk egy olyan U20-as csapatot kialakítani, akik a Magyar Bajnokság mellett, az EUHL bajnokságban is szerepelnek, amely egy magasabb színvonalú nemzetközi bajnokság.

Mi a cél az új koncepció kialakításával?

A célunk, hogy egy igen színvonalas utánpótlás képzést hozhassunk létre, ahol a fiatal játékosainknak a magyar terep mellett egy nemzetközi színterű megmérettetést is nyújthassunk. A Magyar Bajnokság által kínált 30-40 mérkőzés mellé, szeretnénk még 16-18 nemzetközi meccset tenni, komolyabb ellenfelek ellen is. Úgy gondoljuk, hogy ez az új koncepció kiváló lehetőséget biztosít játékosainknak, hogy megszerezhessék a kellő mérkőzés rutint, ami elősegítheti egy felnőtt csapatba való bekerülést.

Ehhez az új kihíváshoz mérten kerestünk a csapat élére egy vezetőedzőt, akit Jens Brändström személyében találtunk meg. A svéd szakember több éve dolgozik U18-as és U20-as csapatok mellett, illetve aktív szerepet játszott az utánpótlás fejlesztés koncepció kialakításában otthonában. Reméljük az új irányvonal, amelyet képvisel, megadja a lendületet a csapat számára, hogy az elképzelések meg is valósulhassanak.

Az egyesület számára milyen pluszt jelenthet ez a jövőben?

Nem titok, a célunk egy kiváló utánpótlás rendszer kialakítása, ahol az U20-EUHL egy farmcsapatként szolgálhat a felnőtt Ertse Liga csapatunk számára. Szeretnénk elérni azt, hogy a fiatal tehetséges játékosainknak meg legyen a lehetősége, hogy kemény munkával bekerülhessenek az Erste csapatunk edzés, majd mérkőzés keretébe. Fontos kiemelnünk, hogy felnőtt csapatunk edzői stábja együtt fog dolgozni az új U20-as csapatunk vezetőedzőjével és az utánpótlás szakmai csoportjával, hogy a fiatalok a megfelelő képzést kaphassák egyesületünknél.

Tudjuk, hogy az utánpótlás Magyar Bajnokságból igen nehéz bekerülnie a fiataloknak a felnőtt versenyrendszerbe, és ezzel az összekapcsolással, nemzetközi bajnoksában való szerepléssel próbáljuk elérni azt, hogy ez a szakadék megszűnjön és a fiatal játékosok könnyebben és hamarabb bekerüljenek felnőtt csapatunkba.

Azt érzem, hogy az egyesületünk ezzel a kialakított új koncepcióval és tervvel, egyedüli módon a legmagasabb színvonalon tudja majd versenyeztetni ezt a fiatal korosztályt, és minden biztosítva van ahhoz, hogy tartalmas és fejlődő képes szezont tudjunk véghez vinni. Így már nagyon várjuk a közös munkát, hogy a terveinket meg is valósíthassuk, és szép eredményekkel fejezzük be a szezont. 

Mathew Berry-LaMontagna a Hokiklub Budapestnél

Felnőtt férfi csapatunk már készül a második szezonjára az Erste ligában, és ennek fényében szeretnénk bemutatni első új játékos igazolásunkat Mathew Berry-Lamontagna-t. A kanadai ifjú izgatottan várja az új kalandot, ami vár rá a Hokiklub Budapest csapatánál. Meg kell említenünk, hogy a friss egyetemi diplomával rendelkező újoncunk, első profi szezonját a Hokiklub Budapestnél tölti, és biztosak vagyunk benne, hogy sok emlékezetes meccsünk lesz együtt. De előtte itt ismerhetitek meg egy kicsit jobban új játékosunkat:

Miért választottad a Hokiklub Budapest csapatát?

Miután beszélgettem a csapat edzőjével, Tamással és néhány játékossal, úgy éreztem a szervezet és a szakmai csoport mindent megtesz a csapat számára. Úgy érzem ez egy kiváló lehetőség lehet számomra, és sikerrel járhatok az első profi szezonomba. Még nem jártam Európában, és akárkivel beszéltem eddig mindenki azt mondta Budapest gyönyörű város és izgalmas az élet.

Milyen elvárásaid vannak a 2019-20-as szezonra?

Remélem sikerül könnyen beilleszkednem, illetve pozitív benyomást keltenem a csapatnál. Remélhetőleg mind támadásban mind védelemben megbízható és hatékony játékosként tudok részt venni a mérkőzéseken. Természetesen szeretném minél több győzelemhez vezetni a csapatot, és tudom, hogy a csapat tavaly közel került a rájátszáshoz, úgyhogy úgy gondolom a következő szezonban mindenképp a rájátszásba jutás lesz a cél.

Hol játszottál eddig?

Az elmúlt 5 szezonban az egyetemi csapatomba játszottam a Simon Fraser Egyetemen Vancouverben, amíg elvégeztem az alapszakos diplomámat Környezettudományból. Előtte junior koromban 2 évet játszottam a Western Hockey league-ban és 2 évet a British Columbia Hockey League-ban.

Mi volt a legemlékezetesebb pillanat a karriered során?

A legemlékezetesebb pillanat a karrierem alatt, mindenképpen a KMH-val való szerződés aláírása volt. A célom mindig is a profi jégkorong volt, és egész életemben ezért dolgoztam, és ezért a lehetőségért igazán hálás vagyok. Illetve egy igen emlékezetes meccsem volt a Western Hockey Leagu-ban, ahol a szülővárosom csapata, a Vancouver Giants ellen játszottam az egész családom és barátaim előtt.

Mióta jégkorongozol?

2 éves koromban kezdtem el korcsolyázni a családommal, majd 4 éves koromtól kezdtem el jégkorongozni.

Hajrá Hokiklub Budapest!

“ÜTŐS” nap a KMH-nál

Szeretettel meghívjuk egyesületünk női játékosait egy év végi közös ütőpróbára. Május 21-én 19:00 órától csak a lányoké lesz a terep a Tüskesátor jegén, ahol a Marczi skate szakképzett emberei várják őket, hogy kipróbálhassák a különböző ütőféléket. Várunk minden lány játékosunkat az eseményre, ahol a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki megtalálhatja a számára megfelelő ütőt.

 

Az esemény keretein belül lehetőség nyílik a már nem használt felszerelések csere-beréjére is, hátha a kisebb korosztályokban játszó játékosok hasznát veszik egy-egy régebbi darabnak.

Dátum: 2019.05.21., kedd

Időpont: 19:00

Helyszín: Tüskesátor

Jens Brändström az U20-as csapatunknál!

Stefan Mega távozásával megüresedett U20-as csapatunk vezetőedzői pozíciója, amit Jens Brändström, kiváló svéd szakember tölt be a következő szezontól. Az U20-as csapatunk mellett az egyetemi bajnokságban (European Hockey League) résztvevő csapatunkat is ő edzi majd! Nagy várakozással tekintünk a következő szezonra.

2010 óta edzőként segítette a svéd csapatokat valamint a norvég utánpótlást az U18-as és U20-as korosztályokban. Ez is megmutatja, hogy mekkora tapasztalatot szerzett már ezen korosztállyal való munkában. Az utóbbi két évben a svéd Division 1 bajnokságban töltött be vezetőedzői pozíciót, a 2017-2018-as szezonban az SK Lejonnál az utóbbi szezonban pedig a Lindlövens IF csapatával értek el kiváló eredményt.

Így nyilatkozott az elkövetkező időszakról a KMH-nál:

“Nagyon boldog vagyok, hogy aláírhattam ezt a szerződést a KMH-val és kíváncsian várom a következő szezont. Úgy érzem sok újat tudok mutatni az én stílusommal és edzői tudásommal, remélem hamar összecsiszolódok a játékosokkal és a klubbal. Több éven keresztül edzőként tevékenykedtem Svédországban. Emellett aktívan részt vettem a Norvég Liga szakmai vezetésében is, ahol a fő feladatom a játékosok fejlődésének segítése volt. Úgy hallottam a magyar jégkorong izgalmas úton jár éppen, mindenképpen szeretnék ennek a részese lenni. Úgy gondolom ez idő alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtök majd és sok dolgot fogok én is tanulni. Fejlesszük együtt a KMH-t és a magyar jégkorongot.  “

Isten hozott a KMH-nál Jens!

Hajrá KMH!

2. helyezés a Tisza Pakk Kupán

A hétvégén került megrendezésre az U14-es korosztály számára a Tisza Pakk Kupa, a szegedi műlyégpályán. Idén 5 csapat képviseltette magát ezen a rendezvényen: Goodwill Pharma Szegedi Vízmű, Hatvani Gigászok, Crvena Zvezda, DAB és a KMH csapata.

A csapat vezetőedzője Petres Magor Tivadar összefoglalta nekünk a hétvégét:

„Két nap alatt 4 mérkőzésünk volt, szombaton a szeged csapatát sikerült legyőznünk 3-2-re, ez egy nehéz mérkőzés volt, mindkét csapat nagyot küzdött, de nagyon örültünk, hogy győzelemmel indítottuk a tornát.

Második mérkőzésünk a Hatvan csapata ellen volt, itt egyértelműen mi voltunk az esélyesek, de sokáig egész szorosan tudtak tartani minket, végül 14-1-re nyertünk.  Gratulálni szeretnék azonban a Hatvan csapatának, mert a csapatuk nagy része lány volt és a küzdeni akarásuk jeles volt.

Vasárnap a szerb Cervena Zvezdával játszottunk reggel, tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, mert kiváló a kapusuk és igen jó képességű játékosokból áll össze a csapatuk.  A mérkőzés során a két harmad után 0-0 volt az eredmény, a harmadik harmadban viszont az ellenfél játékosai elfáradtak és végül sikerült nyerünk 4-0-ra.
Ez egy nagyon jó csapatmunka volt, mindenki teljes mértékben kivette magát a győzelemből.

Délután a DAB csapatával játszottuk a döntőt, akik szintén számos kiváló képességű játékossal rendelkeztek. Az első harmadban 2-0-ra vezettek, talán a nagyakarás miatt mi kicsit görcsösek voltunk. Igyekeztünk bizatni a srácokat, hogy csinálják, amit megbeszéltünk, bízzanak magukban és a csapat erejében és innentől viszont a szezon 2 legjobb harmadát láthattam tőlük. A küzdeni akarás, a csapatjáték, minden nagyon jó volt, egy gólt is sikerült lőnünk. A mérkőzés végén a kapust is lehoztuk, mivel nekünk a döntetlen is a torna győzelmét jelentette volna, de sajnos maradt a 2-1, így végül a 2. helyezést sikerült megszereznünk.
Nagyon jó kis mérkőzés volt mindkét csapat részéről. A DAB csapatának gratulálunk az első helyezéshez, nagyon ügyesek voltak.

A mi csapatunk előtt is le a kalappal, mert mindenki kihozta a maximumot magából. Büszke vagyok a játékosokra!

Köszönjük a Szegedieknek a meghívást, jól éreztük magunkat, nagyon jó, színvonalas torna volt!”

Gratulálunk a csapatnak!

KMH siker a Tisza Pakk Kupán

Hétvégén rendezték meg az V. Tisza Pakk Kupát Szegeden. Az U12-es korosztálynak rendezett tornán összesen 8 csapat vett részt. A hazai csapatokat erősítette a Szeged két csapata, a Dunaújváros, Kézdivásárhely valamint a Hatvani csapat. A nemzetközi vonalat pedig a Partizan Beograd illetve az NS Star csapata képviselte.

Szombaton a csoportmérkőzések során a Partizan Beograd csapatát 2-1-re, a Szeged B csapatát 15-0-ra a Kézdivásárhelyet pedig 1-6-ra győztük le. A mérkőzések után egy rövid ügyességi versenyt is rendeztek ahol a csapatok 3-3 játékosa vett részt és az alábbi címekért mérkőztek meg: leggyorsabb játékos, a legjobb büntetőlövő és a legjobb büntetőfogó játékos. Horeczki Zsombor lett a legjobb büntetőfogó a 8 kapus közül. Borbély Mihály és Porubcsánszki Mátyás pedig második helyen végeztek a büntetőlövő valamint a gyorsasági versenyen.

Vasárnap az elődöntő előtt egy kis csokitojás kereséssel melegítettek a srácok. Valószínűleg ez jó taktika lehetett, mert az elődöntőben 4-2- re győztünk a Szeged A csapata ellen. A döntőt a Dunaújváros ellen játszottuk 3-0-ás végeredménnyel.
A torna végén nem csak az első helyért járó trófeát hoztuk el, hanem a torna legjobb védője címet is Fejér Zsombor személyében.

A tornáról a csapat vezetőedzőjét Gömöri Csabát kérdeztük:

“Nagyon sportszerűen játszottunk és megmutattuk , hogy a KMH U12-es csapata kimagasló teljesítményt nyújtva képes megnyerni a tornát veretlenül és a hoki minden szépségét bemutatva. Nagyon nehéz ellenfelekkel is játszottunk. A Partizan csapata kőkemény, már-már durva jégkorongot bemutatva hokizott, a Szegedi csapat üde színfoltja volt a tornának. A döntőben pedig a Dunaújváros csapata nagyon megnehezítette a dolgunkat, de nagy küzdelemben őket is sikerült legyőzni. Ami a győzelem mellett dicsérendő és büszkeséggel tölt el , hogy a torna legjobb hátvédje és a skill ügyességi versenyeken a legjobb kapus is a KMH csapatából került ki. Valamint a gyorsasági és a büntető lövő versenyekben második helyet értek el a játékosok. A tornán végig 4 csatársorral és 3 bekkpárral játszottunk. A 2 kapus pedig felesben védte a meccseket. Azt gondolom méltó zárása volt egy sikeres szezonnak. Tavaly áprilisban elkezdte a stáb a felkészítést és most lezártuk ezzel a szép sikerrel. A szervező Pápai Miklós sokszoros válogatott jégkorongozó is elismerően beszélt a KMH csapatáról és visszavár minket jövőre is. Jó hírét vittük a KMH – nak és ez mindennél fontosabb. Köszönöm a gyerekeknek és szüleiknek ezt a remek hétvégét.

Gratulálunk a csapatnak a teljesítményhez és köszönjük a kiváló szervezés a Szeged csapatának!

Hajrá KMH!